Már az anyaméhben szerzett élményeink is rögzülnek

Stanislav Grof vallja, hogy a világ jóval több, mint amit tudatosan tapasztalunk. Rengeteget utazik, hogy népszerűsítse a transzperszonális pszichológiát – az interjú Budapesten készült.

Honnan ez a vonzódás a spiritualitáshoz? Családi örökség?

Nem, a szüleim nem neveltek vallásosnak – olyannyira nem voltak templomba járók, hogy összeadni sem akarta őket a katolikus egyház. Én is a tudomány felől közelítettem a hit felé: orvostudományt tanultam, majd pszichiátriára szakosodtam, később pedig tagja lettem a pszichoanalitikusok akkor és ott nem teljesen legális körének. Mindez az ötvenes évek Csehszlovákiájában történt, Prágában, ahol a hipnózistól a kártyavetésig minden tiltott volt. A pszichoanalitikusoknak is titokban kellett dolgozniuk. Először csak a gyermekkorba kalandoztam, s csak később merészkedtem a személyen túli szférákba.

Melyik volt az első olyan élménye a gyerekkorában, amelyre részletesen emlékszik?

Az a jelenet nagyon élesen és sokszor megjelenik előttem, amikor 4-5 évesen az unokatestvéreimmel édesanyám zongorája körül kergetőztünk. Még a dallamok is a fülemben csengenek, Chopin és Beethoven szólt – emlékszem, az járt a fejemben, hogy bárcsak tudnék végre olvasni, zenélni, hogy új világokat fedezhessek fel.

Milyen új világot fedezett fel aznap, amikor kipróbálta az LSD-t?

Amikor Albert Hofmann svájci születésű kémikus 1938-as felfedezése nyomán az egyik gyógyszercég csaknem húsz évvel később megkezdte a kutatásait az LSD-25-tel mint pszichoaktív anyaggal, akkor én még kezdő voltam. A Csehszlovák Tudományos Akadémia doktori iskoláját végeztem, és a módosult tudatállapotokkal való tapasztalásom épp csak a hipnózisig jutott. Mivel azonban a főnökömet nagyon érdekelte az a kísérlet, amikor különböző fényhatásokkal figyelték az agyműködést LSD-hatás alatt, persze szigorúan laboratóriumi körülmények között, megadtam magam a tudománynak. Egyik kollégám közreműködésével próbáltam ki az LSD-t – a hatás megrázó volt. Úgy éreztem, kilépek a testemből, és átvágok minden határon. Miközben alig tudtam csukva tartani a szemem, belülről erős fénysugarakat láttam. Ez az élmény körülbelül tíz percig tartott, de a hullámait még legalább hat órán át éreztem. Évekkel később – legnagyobb meglepetésemre – ugyanilyen élményekhez jutottam, amikor elkezdtem légzéstechnikai kísérleteimet.


Stanislav Grof a transzperszonális pszichológiát népszerűsíti

Fotó: Integrál Akadémia

Az LSD-élmény után nem félt újabb kísérletekbe kezdeni az akkori Csehszlovákiában?

Kórházban dolgoztam önkéntesként, de úgy éreztem, nem vagyok a helyemen. Csalódtam a pszichiátriában, de tudtam, mit szeretnék kutatni, merre vezet az utam. A munkánkról nem beszéltünk nyíltan, hivatalos körökben „kemoterápiának” aposztrofáltuk. 17 éven át tartó klinikai kísérletsorozat után mindmáig úgy tekintek az LSD-re, mint az agy biokémiai és pszichológiai folyamatainak nagyon hatékony erősítőjére. Úgy néz ki, hogy nem differenciált aktivitás során megkönnyíti a tudattalan tartalmak felhozatalát a személyiség különböző rétegeiből. Nem publikálhattuk a kutatások pszichoanalitikus vonatkozásait, de a hatalom részéről soha nem ért minket vegzálás, támadás.

Akkor miért döntött úgy, hogy az Egyesült Államokba megy dolgozni?

A hatvanas évek végén ösztöndíjat kaptam, és vonzott a lehetőség, hogy olyan országban dolgozhassak, ahol éppen ellenkező volt a gyakorlat, mint a hazámban. Vagyis elfogadtak mindent, ami otthon tabu volt. Beszélhettünk Freudról, a pszichoanalitikusokról és minden másról, kivéve a drogot.

Az LSD-terápiák után, már az Egyesült Államokban dolgozta ki az úgynevezett holotróp légzési módszert. Mi ennek a lényege?

Ez természetes úton elérhető, módosult tudatállapothoz vezető módszer, amely alkalmas arra, hogy segítségével felszínre kerüljenek az elfojtott problémák és konfliktusok. A görög kifejezés teljességre irányulót jelent. A felismerés az volt, hogy a nyugati pszichológia addig nem ismerte el az egészséges emberi tudat részeként az emberek spirituális élményeit. A terápia lényege: speciális légzéstechnika, vagyis ellazult állapotban ütemes, mély légzés. Segítségével kapcsolatba kerülhetünk a tudatalattinkkal, az érzelmeinkkel, a régmúlt emlékeivel, egyszóval a lélek titkainak legmélyebb rétegeivel. A holotróp légzés rendszerint csoportban zajlik, páronként: míg az egyik fél lélegzik, a másik kíséri, vagyis szükség esetén segít a légzőnek. Ez nagyon fontos, óva intenék mindenkit attól, hogy otthon, egyedül végezze a gyakorlatokat.

Hogyan került kapcsolatba Abraham Maslow-val?

Rendszeresen tartottam kurzusokat az Esalen Intézet bentlakásos kutatójaként. Az egyik kurzuson megszólított egy férfi, és azt mondta, szerinte nagyon hasonló dolgokról beszélek, mint Maslow, jó lenne, ha megismerném őt személyesen is. Elküldtem neki az Agónia és eksztázis a pszichiáteri gyakorlatban című kéziratomat. Abban az időben két fő erő volt az amerikai pszichológiában: az emberi viselkedést tanulmányozó behaviorizmus és a tudatalatti feltárásával foglalkozó pszichoanalízis. Többek között Abraham Maslow és Carl Rogers alapította meg a harmadik erőt, a humanisztikus pszichológiát, amely kritizálta az első kettőt. A behaviorizmussal szemben a legfőbb kritika az volt, hogy az emberi psziché működésére az állatok viselkedéséből próbált következtetni, a pszichoanalízist mint módszert pedig azért érték támadások, mert a betegekből következtettek általánosan az emberre. A humanisztikus pszichológia alapítói viszont úgy gondolták, hogy az egészséges emberek lélektanát kell kutatni. Maslow és Rogers ezt a gyakorlatot követte, ám egy idő után rájöttek, hogy valami fontosat kihagytak, mégpedig a spiritualitást. Nem foglalkoztak a meditációs állapotokkal, a művészi, tudományos inspirációkkal, ezért elkezdtek dolgozni a negyedik erőn.

Ebben a munkában már önnek is jelentős szerepe volt. Mi az a negyedik erő?

Segít megérteni belső világunkat a tudat titokzatos területein. A negyedik erő a hagyományos pszichológiai tudás mellett a misztikumra épít, vagyis előző életbeli tapasztalatainkra. Amikor Maslow arra kért, hogy működjünk együtt, én már kidolgoztam a tudat új térképét: ezen szerepel egyrészt az életrajzi-emlékezeti szint (azok az élmények, amelyekre tudatosan emlékszünk) és a születés körüli élmények. Az ezeken túli zónát transzperszonálisnak neveztem – így jött a transzperszonális pszichológia. A személyen túli pszichológia egyesíti Freud és Jung tanait az ezoterikus iskolákkal és az olyan keleti vallásokkal, mint a buddhizmus vagy a hinduizmus. Ez a tapasztalat része minden spirituális kultúrának az őskáosztól a keleti és nyugati vallásokig. Integrálja a különleges tudatállapotokat, amelyek például meditációban, törzsi rituálékban vagy pszichedelikus szerek hatására jönnek létre.

„Azon anyagból valók vagyunk, amiből az  álom szövődik, és kicsiny életünk alva pereg le” – írta Shakespeare A viharban. Módosult tudatállapot az álom is. De miért álmodunk? Mi az evolúciós funkciója?

Évszázadokkal ezelőtt az álomfejtők a jövőt próbálták kifürkészni, a mai álomelemzők az önismeret kreatív eszközét látják benne. Amikor alszunk, nemcsak a külvilággal, hanem önmagunkkal is megváltozik a kapcsolatunk. Még nem tudjuk pontosan a választ arra, mi az álmok élettani szerepe, de az biztos, hogy az álomban a lélek kendőzetlenül, lemeztelenítve nyilvánul meg. Freud a tudattalan megismerésének királyi útjaként definiálja az álmokat, Jung szerint pedig fő funkciójuk, hogy a tudatos munkát, a gondolkodást, az emlékezést kompenzálják. Olyan üzenetek, amelyek gyógyíthatnak és felkelthetik a tudattalan intuitív bölcsességét.

Milyen különbséget és hasonlóságot lát a mesterségesen előidézett módosult tudatállapot és az álom között?

A módosult tudatállapot gyűjtőfogalmán a pszichológia a normál állapottól eltérő, ugyanakkor éber tudatállapotot érti, így a hipnózist, a meditációs állapotokat, a vizualizációt és az imaginációt. Ez utóbbi a tudattalan tartalmainak életre keltésére szolgál a Jung által kifejlesztett speciális meditációs módszer.

Mesterségesen előidézett módosult tudatállapot után gyakori-e, hogy álomban is megjelennek ugyanazok a tartalmak?

A rendkívül erős álombéli érzelmek tipikus megnyilvánulásai a rémálmok, amelyek többsége hirtelen ébredéssel ér véget. A megfigyelések szerint a rendszeresen előforduló rémálmok többsége poszttraumás stresszben szenvedő embereknél mutatkozik. Ezek a betegek nagyon gyakran újraélik a betegségüket kiváltó eseményeket. Náluk, ellentétben a poszttraumás stresszt nem produkáló betegekkel, a rémálom úgy mutatkozik meg, hogy az eredeti, betegséget okozó drámai történést és annak környezetét az álomban is a maga valóságában jelenítik meg. Ezen a betegcsoporton kívül a borderline szindrómásokat (szélsőséges hangulatingadozásokkal, gyakran önkárosító tünetekkel és kínzó érzelmi állapotokkal járó tünetegyüttes) is rendszeres rémálmok gyötrik – ami gyakran erős érzelmi kitörésekkel jár. Mindez azért figyelemre méltó jelenség, mert ennek a betegségnek éber állapotban éppen a fantáziátlanság és az érzelemszegénység a jellemzője.

Egyik előadásában azt mondta, hogy álmunkban újraélhetjük a saját születésünket is.

Tapasztalataim szerint nemcsak a születésünk utáni emlékeinket vagyunk képesek felidézni, hanem már az anyaméhben szerzett élményeink is rögzülnek. Azt gondolom, létezik méhbeli emlékezet. Mindenki átélte – ha nem is tud róla – a születés előtti állapotát, érzékelte és érezte a környezetét, ami hatással van jövőbeni személyiségére. Speciális légző gyakorlatokkal előhívhatók ezek, és az ezeket megelőző tapasztalatok. Átélhetők a személyes történetek, amelyekben még a születés előtti emlékek is megelevenednek. Ezt követik a személyen túli élmények: az előző életek és a kollektív tudatalatti képei.

Nagyon sokat utazik szerte a világban, hogy előadásokat tartson. Mit csinál, ha bal lábbal kel, vagy unja már a századik kérdést?

Ha félig tréfás választ szeretne, nincs szükségem módosult tudatállapotra. Nagyon szeretem a munkámat és – bár előfordul, hogy néha fáradt vagyok – túl a 80. életévemen sem érzem azt, amit klinikai pszichiáter kollégáim oly gyakran átélnek, hogy fásult lennék, vagy untatna, amit csinálok. De látna csak egyszer adóbevallás idején! A számoktól és a papírmunkától falra tudnék mászni.

Névjegy: Stanislav Grof prágai születésű pszichiáter, a transzperszonális pszichológia egyik alapítója, a módosult tudatállapotok és elsősorban az LSD tudatmódosító hatásainak kutatója, holotróplégzés-terapeuta. Pályáját az ötvenes évek második felében pszichiáterként kezdte a Csehszlovák Tudományos Akadémia munkatársaként. 1967 óta az Egyesült Államokban él. A Marylandi Pszichiátriai Kutatóközpontban, a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem pszichiátria tanszékén, majd a kaliforniai Esalen Intézetben tevékenykedett, jelenleg az Integráltudományok Kaliforniai Intézete és az oaklandi Wisdom Egyetem pszichológiaprofesszora. Budapestre az Integrál Akadémia meghívására érkezett.

 

Dózsa-Kádár Dóra cikke a HVG Extra Pszichológia 2015/1. számában jelent meg.

forrás: hvg.hu/brandchannel/ Szerző:  HVG Pszichológia

 

Hozzászólások lezárva