Sámándobos terápiával gyógyít egy magyar pszichológus házaspár

Nem a vezető, hanem maga a páciens vesz részt a dobbal kísért “lélekutazáson”. Állítják, a módszer nem hit kérdése: a szkeptikusokra is hatni tud.

 

Első hallásra teljesen összeegyeztethetetlennek tűnik a sámánizmus és a pszichoterápia, pedig 1996-ban világszinten egyedülálló kezdeményezésként Elekes-Czaga Orsolya és Elekes Gáborpszichológus házaspár a budapesti Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet Valláslélektani Osztályán sámánrítusokat használó csoportot hozott létre skizofrén betegek, szenvedélybetegek és depressziósok számára. Az elért eredményekről, a módszernek a pszichológiában való létjogosultságáról, az alkalmazott technikákról kérdeztük a szakembereket.A sámánizmussal napjainkban a néprajz, az összehasonlító vallástudomány és a kulturális antropológia foglalkozik behatóan. De miként illeszthetők a sámánizmus elemei a modern pszichiátriába? – Kutatásaink és tapasztalataink alapján a sámánok ősi tudása és az alkalmazott eljárások összetett rendszere alkalmas arra, hogy szakmailag megalapozott és körültekintő módon közvetítve gyógyírt jelentsen a mai ember mentális betegségeire. A sámán rítusok és világkép megértéséhez és megfejtéséhez a mélylélektan kulcsot tud adni, ha ezeket nem vallási jellegzetességként értelmezzük, hanem a lélek folyamatainak erőteljes és egyetemes szimbólumait látjuk bennük. Mennyire elfogadott az akadémiai pszichiátria, pszichológia keretein belül az ezoterikus irányzatnak tartott sámánizmus alkalmazása, hisz a tudományos világnézet nem tud mit kezdeni a létezés szakrális, spirituális dimenziójával? Egyáltalán hogyan egyeztethető össze ez a megközelítés a tudományosság kritériumaival, hisz a nyugati pszichiátria és pszichológia az ún. holotróp (teljességre irányuló) tudatállapotokat kóros jelenségnek tartja, semmiféle terápiás lehetőséget nem lát bennük. 

– A XXI. század pszichológiájában sokak szerint paradigmaváltás szükséges, olyan irányba, amely a személyiség mélyebb, szellemi aspektust magában foglaló részeit is bevonja a látóköre teljességébe. Ennek az iránynak a csírái már néhány évtizede megjelentek a transzperszonális pszichológiai irányzat kialakulásával. Mi először 1997-ben adtunk hírt a sámánizmus alkalmazásáról, tapasztalatainkról és kutatási eredményeinkről egy magyarországi pszichiátriai konferencián, és a szakma nyitottan fogadta ezt az új kezdeményezést. Fontosnak tartottuk, hogy a tudományosság kritériumait is figyelembe véve hidat építsünk az ősi tudás és az akadémikus gyógyítás között. A nem szokványos tudatállapotok kutatásának egyik legismertebb képviselője Stanislav Grof cseh származású amerikai pszichiáter, aki szerint a holotróp állapotban meghaladhatók a testbe zárt én határai, így teljes önazonosságra tehető szer. Az önök által kidolgozott módszer mennyiben illeszkedik ebbe a felfogásba? – A sámáni tudatállapotra jellemző az erős összpontosítottság, a belső képekre való kitartó és intenzív figyelem, a jól szervezett, logikailag követhető élmények. Az intenzív élményátélés képessége, a mély lelki rétegekkel és a személyiség központjával való kapcsolat létrehozza az öngyógyítás lehetőségét, és létrejöhet a szükséges változás a hétköznapi dimenzióban is.

Grof szerint az ember mindennapi tudatállapotában csupán kis mértékben azonosítja magát önnön valójával, ezért azt meg kell haladni. A holotróp tudatállapot ezt a célt szolgálja. De milyen módszerekkel érhető ez az állapot, és vannak-e veszélyei? – A megváltozott tudatállapot elérésének számos útja létezik. Az általunk alkalmazott sámánrévülés, lélekutazás módszerét a biztonság garanciájával dolgoztuk ki. A dob ritmusa a magzati szívhang frekvenciájában szól, ez a ritmus járul hozzá a leghatékonyabban a módosult tudatállapot létrejöttéhez, a theta agyhullámok keletkezéséhez. Olyan regresszív állapot jön létre, mely a személyiség fejlődését szolgálja. Maga a dobszóval kísért lélekutazás fekve, relaxált testhelyzetben történik, hozzávetőlegesen húszpercnyi időtartamban, miután a páciens a terapeuta segítségével személyes problémáját megfogalmazza, és arra koncentrál, amelyben tanácsot szeretne kapni. Ennek során nagy szerepe van a személyes önkontrollnak, ahogyan a lélekutazást tevő a folyamatot szabályozza.

Carlos Castaneda (latin-amerikai származású, amerikai antropológus, szerk. megj.) könyveiben is hangsúlyos részek szólnak e munka veszélyeiről és számos esetben a vezető szükséges közbeavatkozásáról. A kollektív tudattalan elemeinek energiája – melyekkel módosult tudatállapotban kapcsolatba kerülünk – elárasztással fenyegethet. Ezt kézben kell tartani, de úgy, hogy a tartalmak továbbra is hozzáférhetőek maradjanak, és az én konfrontálhatóvá váljon a tudattalan erőivel, konfliktusaival, és fokozatosan alkalmassá váljon a teherbírásra. Nagyon fontos, hogy a realitással való kapcsolatunk megmaradjon, és amit megtapasztalunk a lélekutazások során, később meg is tudjuk valósítani a mindennapi életünkben. Közel húsz éve, hogy Magyarországon egyedülálló kezdeményezésként sámánrítusokat használó csoportot hoztak létre skizofrén betegek, szenvedélybetegek és depressziósok számára az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet Valláslélektani Osztályán. Milyen indíttatásból fordultak a sámánizmushoz, mint gyógyító eljáráshoz? – A dr. Süle Ferenc vezetésével működő pszichiátriai osztály egyedülálló volt Magyarországon. Akkoriban kezdtek az ezoterikus iskolák, gyorstalpaló kurzusok megjelenni, melyek pár nap alatt megvilágosodást ígértek. Sokan kerültek hozzánk az ő köreikből, spirituális krízisben egyedül hagyatva vagy megrekedve az élményeik feldolgozásában. Úgy láttuk, a Doboló csoport számukra és a lelki betegségben szenvedők számára is olyan módszert adhat, mely hatékonyan segíti a kóros folyamatok gyógyítását, az élményeik összerendezését, a személyiségfejlődést. Saját életünkben is megtapasztaltuk, hogy a lélekutazás hatékony önfejlesztő, testi-lelki-szellemi egészség megőrző és növelő módszer.

Milyen eredményeket tudtak felmutatni a kísérlet során, kijelenthető-e, hogy van létjogosultsága ennek a módszernek a pszichiátriában? – Kutatásaink során a depresszióval járó negatív hangulat szintjének csökkenését tapasztaltuk. A lélekutazásban részt vevő páciensek körében a szomatikus panaszok csökkenése és a teljesítményszint javulása is megtörténik. A lelki megküzdési képesség javul, mivel ez a terápiás forma az autonómiát, a saját aktivitást erősíti. Így az erőforrások aktivizálódnak, s a résztvevők önmagukat egyre inkább, mint értékes, kreatív személyeket érzékelik. Környezetükhöz jobban alkalmazkodnak, a felmerülő nehéz helyzeteket inkább kihívásnak, semmint értelmetlen szenvedésnek tekintik. Képesek a frusztrációk tolerálására, nagyobb mértékben lesznek pozitív elvárásaik terveik megvalósulásával kapcsolatban. A stresszel való megküzdés képessége, az önmegvalósítás, hatékonyság- és felelősségérzet jelentősen fejlődik. A lélekutazás módszere segít abban, hogy a krízishelyzetben egyébként spontán módon csak kis mértékben megjelenő belső segítő erőkkel megtörténjen a kapcsolatfelvétel. Milyen forrásokhoz fordultak a sámánszertartások technikái feltérképezése során? Léteznek még hiteles táltosok Magyarországon? – Magyarországra a 80-as évek végén Hoppál Mihály meghívásáraMichael Harner egykori munkatársa, az antropológus Jonathan Horwitzhozott el olyan sámán rítusokat, melyeket a világ minden tájáról, mint közös magot gyűjtöttek össze. Ezeket a szertartásokat hatékonyan alkalmazták pl. olyan indián közösségekben, ahol a fehér kultúra erőszakos térhódítása elvette a gyökereikkel való kapcsolatot és súlyos mentális betegségek alakultak ki. Tulajdonképpen visszajuttatták számukra a saját rítusaikat, az őseik kikristályosodott tudását. A Kárpát-medencében is létezett ilyen tudás, feltételezhetően már 40 000 évvel ezelőtt is. A rovásírás, a szőttesek-hímzések formakincse, a népdalok és népmesék világa őrizte meg rejtve, de beszédesen ezt a bölcsességet. Sok minden elpusztult, mivel a korabeli táltosokat, tudó-és gyógyító embereket üldözték, eszközeiket és a bizonyítékokat pusztították a természettudományok és a kereszténység részéről is a hatékonyságuk miatt. Mi mint pszichológusok nem tartjuk feladatunknak a hiteles táltosok felkutatását Magyarországon, ez néprajztudósok, antropológus kollégák hivatása lehet. Sok táltos kör létezik manapság Magyarországon, hogy vezetőik mennyire hitelesek, az dönti el, milyen gyümölcsöt terem az ő működésük, hogyan fejlődik a résztvevők élete, személyisége.

Van tudomásuk az Önökéhez hasonló kezdeményezésről? Mit gondol az Önök módszeréről a szakma?  – Tudomásunk szerint a világon először alkalmaztuk az akadémiai gyógyításban, pszichiátriai osztályon a sámán rítusokat, a lélekutazás módszerét. Kezdetben az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet („Lipót”) dr. Süle Ferenc által vezetett Valláslélektani Osztályán, majd ennek megszűnését követően a Flór Ferenc Kórházban dr. Haraszti László főorvos meghívására a Pszichiátriai Osztályon vezettük a sámánrítusokat használó Doboló csoportot. Jelenleg egyéni terápiákban, magánrendelés keretei között és önismereti csoportokban alkalmazzuk a lélekutazás módszerét. Úgy tudjuk, az Egyesült Államokban létrejött egy olyan hálózat, ahol a spirituális krízisben levőket egy gyógyító team gyógyszeres kezelés nélkül támogatja. Sajnos Magyarországon enne nincsenek meg a feltételei. Olyan rehabilitációs központ is létezik Brazíliában pl., ahol szenvedélybetegeket ősi sámán rítusokkal és gyógyító növényekkel, böjttel kezelnek tisztító rítusok és közösségi szolgálat segítségével. Mint említettük, több pszichiátriai konferencián beszámoltunk az eredményeinkről, a szakma részéről elfogadást tapasztaltunk. A pszichoterápiás iskolák részéről a Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület volt idáig befogadó és támogató, egy ideig képzőként kapcsolódtunk be a munkájukba az archaikus rítusok terapeutáiként. A Károli Gáspár Egyetem szakmai napjain és a Pszinapszis konferencián rendszeresen tartunk műhelyeket az érdeklődők számára. Hogyan zajlik egy ilyen terápia, mi történik a foglalkozáson? Milyen folyamatai vannak a tanácsadásnak? Milyen technikákat, milyen módszereket alkalmaznak még a tanácsadás során? – A korabeli sámánoktól eltérően, akik nagyrészt a közösségtől kaptak felkérést arra, hogy révüljenek, a „lélekutazást” tevő páciensek saját problémáik megoldását, testi-lelki-szellemi egészségük megőrzését, fejlesztését célozzák meg lélekutazásaik során. A lélekutazás történhet csoportban és egyéni terápiák során is alkalmazzuk. A csoportokon egy-egy alkalommal hat-nyolc beteg vesz részt, önismereti csoportban ennél többen is lehetnek tagok. Az alkalmak meghatározott tematika szerint épülnek egymásra, a biztonság miatt is – azaz, hogy a kliensek megfelelőképpen védve legyenek a tudattalan tartalmak kontrollálatlan beáramlásától. Az alkalmazott technikák: sámán rítusok dobbal, csörgővel, énekkel, tánccal és ezután szóbeli és képi feldolgozás. Az egyes alkalmakon az események hasonló forgatókönyv szerint zajlanak. Ez a ritualitás a résztvevők számára biztosítja a szertartásosság és az intimitás egyensúlyát, strukturálja az időt, szabályozza a szociális kapcsolatokat, a kommunikációt és magatartásokat. A megszokottság biztonságát adja a szokatlan, új félelmével szemben, s ezzel az alkalmazkodást szolgálja, ugyanakkor ellenpontozza a mély regressziót.

A csoportot indító és záró, keretet adó, körben zajló kézfogás kiemel a profán térből és időből, és megteremti a csoport összetartó erejét. Az érintés a megkapaszkodás biztonságát adja, és önmagunk, a csoport, a környezet, az Univerzum egységének érzését teremti meg. A bevezető csörgőzés a zavaró gondolatokat, érzéseket, asszociációkat felbontó tényező, melynek során a páciens előkészíti az imaginatív utat, amikor segítőkkel kommunikál. Ezeket a szellemi segítőket a saját én, ill. a személyes és kollektív tudattalan különböző aspektusainak kifejeződéseként tekinthetjük a lélektan oldaláról. A csörgő használatával keltett egyedi ritmus mély, archaikus érzéseket szabadít fel, így a kaotikus külső-belső történések egyre inkább a rendezettség felé vezetnek. Már a csörgőzés idején is, melyet kombinálhatunk erőtánccal és erőénekkel is, azzal a pozitív belső mélymagunkkal találhatunk kapcsolatot, amit leginkább a jungi Selbst fogalom ír le. Az erőállatok – amelyeket csörgőzéssel meghívunk, s hangjukat, mozgásukat megjelenítjük – a belső segítő ösztönös részünket jelenítik meg. Kulcsfigurái ennek a munkának, mivel állandó segítőként, szövetségesként tanul meg velük dolgozni a résztvevő. A csoportfolyamat következő szakaszában eltérés van a klasszikus szertartásokhoz képest. Nem a vezető – jelen esetben a pszichológus – teszi a dobszóval kísért utazást, hanem a páciens. Ez fekve, ellazulva történik, miután a résztvevő a személyes problémáját megfogalmazza, s arra koncentrál, amelyben tanácsot szeretne kapni. A dob hangjának segítségével a páciens a nem hétköznapi valóság Alsó,- Felső,- Középső Világában jár, amely különböző típusú problémamegoldásokat fejez ki: énerő növelését, krízishelyzetben javaslat kérését a helyes hozzáállásra, cselekvésre, vagy praktikus információk beszerzését. A tánc, ének, csörgőzés, dobolás biztonságot ad a magzati szívhangra való ráhangolódás által, s így ez kifejtheti egészségvédő hatását. Az utazás alatt a lényeges tartalom jelképes formában közvetítődik. A látott, megélt képi élmények tartalmai a problémákra és a betegségre való rálátás, belátás elindítójává válnak. Éppúgy, mint a tündérmesékben, mítoszokban az archetipikus világ kifejeződései szerepekben nyilvánulhatnak meg, a belső mesterekkel, segítőkkel való kommunikáció során a személyiség középpontjának rendező-szervező munkája tükröződik.

Az utazásról visszahívó dobszót követően az élmények írásban történő rögzítése következik. Ez lehetővé teszi a későbbi pontos felidézést, a hitelességet, s új felismerések keletkezése is végbemehet. Arra is van lehetőség, hogy csoporton kívüli helyzetben a vezető segítségével egyénileg is megtörténjen a szóbeli feldolgozás. A megtapasztalt élményeket, érzéseiket a csoportban is megosztják meg a tagok, így a negatív érzések is kifejeződhetnek. A terapeuták a megbeszélés során azt képviselik, hogy a változásoknak ők csak segítői, mert a fejlődés valódi katalizátora a páciens személyiségének középpontja. Ezért elsősorban én-erősítő és racionális síkra átvivő értelmezéseket adunk annak érdekében, hogy segítsünk a tapasztalatok strukturálásában és a belső rendezettség elérésében, a kapott anyag praktikus világba történő átültetésében, gyakorlásában. A haladó csoportokon és egyéni lélekutazásban a tematikába beveszünk páros és csoportos gyakorlatokat is, pl. csörgővel diagnosztizálás, tisztítás, kőgyakorlat, szellemkenu rítusa, gyógyító kör, hangsátor, lélekrész-visszahozás. Mi történik akkor, ha egy szkeptikus pácienssel találkoznak, aki egyáltalán nem nyitott az ilyen jellegű dolgokra? Az ő esetében is működhet a terápia, vagy a hozzáállás nem releváns kérdés? – Jó párszor előfordult ilyen. Fontos, hogy a részvétel mindig önkéntes legyen. Azt szoktuk mondani, ahhoz, hogy hatékony legyen a lélekutazás, nem szükséges a hit, csak a megtapasztalás. Tehát a valóságomban ellenőrzöm, hogy működik-e, innen már nem hitről, hanem tudásról, bizonyosságról van szó. Volt olyan résztvevő, aki katolikus papként lelkesen tömjént hozott a csoportba, hogy azt használjuk füstölőként. És olyan is, aki önmagát kunsági sámán unokájának tartotta és képtelen volt lehunyni a szemét a dobolás alatt, mert nem tudott bizalommal lenni a megnyílás felé. Mit tudnak mondani azoknak az embereknek, akik megmosolyogják ezt a fajta megközelítést? Hisz sokak szerint a sámánizmus, a táltosság nem egyéb, mint a természeti népek babonáinak egyik megnyilvánulási formája? – Mire ide eljutnak a cikkben, valószínűleg már semmit nem kell mondanunk. Ha mégis, akkor egy német származású pszichológustól,Holger Kalweittől idézünk: „A sámán nemcsak a gyógyítás módozatait közvetíti számunkra, hanem követendő példát szolgáltat az emberiség egészének, mindnyájunknak. Megtestesíti mindenki szunnyadó belső lehetőségeit. A jövő pszichológiájának feladata, hogy a sámán képességeit és világfelfogását mindenki számára elérhetővé tegye”. Végül Carl Jung szavai ébreszthetnek az olvasóban egy belső, bölcs, reményteli mosolyt: „Létezik egy olyan gondolkozás, amely ősi képekben, szimbólumokban fejezi ki magát, s ezek régebbiek a történeti embernél, ősidők óta veleszületettek, végeláthatatlan generációkon át fennállnak, s örök elevenen betöltik lelkünk mélységes alapjait. Teljes élet csak velük összhangban lehetséges, a bölcsesség a hozzájuk való visszatérés.”

forrás: eletmod.transindex.ro/

Hozzászólások lezárva